hollistic pulsing lelek masszazs

Visszajelzések

Kedves Ferenc!

Még 2009. szeptemberében jártam Önnél lélekmasszázs kezelésen, miután egy hajvizsgálat keretében megtörtént természetgyógyászati felmérés elég roskadozó lelkiállapotomat tárta föl, hitelesen.

Elöljáróban elmondanám, hogy nem voltak előzetes ismereteim a módszerről, csak annyit tudtam róla, hogy finoman, személyre szabottan „dolgozik”, csak azokat a blokkokat oldja fel, aminek kezelésére az ember készen áll, ezáltal segíti a harmonikus egyensúlyi állapotba való visszatalálást.

Már az első mozdulatok után éreztem a fokozott békét, biztonságot, nyugalmat, szeretetteli légkört. Egyre ellazultabb, ugyanakkor mégis éber állapotba kerültem.

Ez teljesen természetes módon zajlott, nem volt benne semmi félelmetes vagy kontrollálatlan, ellenkezőleg, nagyon nyugalmasnak, természetesnek és bensőségesnek éreztem.

A masszázs alatt folyamatosan váltakozva,hullámzóan, hol erősebben, hol kevésbé intenzíven éltem meg azt az élményt, hogy egy részem (lelkem, tudatom egy része?...)mintha kiemelkedne a testemből, és élményeket élne meg, miközben a testemben is maradt tudatos részem.

Amikor „kiemelkedtem a testemből”, először is konkrét alak nélküli „lények” csoportjához érkeztem, ahol csupa szeretet áradt belőlük ill. belőlünk. Nem tudom, hogy kik vagy mik voltak Ők, de belőlem könnyes boldogságot fakasztott, ezt mondtam:

„Hát mégiscsak léteztek? Mégis itt vagytok? Ebben a földi taposómalomban már-már kezdtem az hinni, hogy csak a kézzel fogható dolgok léteznek…”

Nagyon örültem Nekik, ill. hát kölcsönösen egymásnak.

Aztán érkezett szintén itt, ebben a másik dimenzióban egy alak, akit már felismertem, ő az apukám, és itt a Földön már nem él köztünk. Boldogan ölelkeztünk össze, éreztem az áradó szeretetét felém, és én bújtam hozzá, mint egy kisgyerek.

Sőt, itt már ténylegesen úgy érzékeltem magam, mint egy fél-egy éves csecsemő.

Apukám feldobott, elkapott, magához ölelt, és én boldogan bújtam hozzá, a biztonságba.

Sírtam, félig a boldogságtól, félig pedig amiatt a felismerés miatt, hogy, mivel a szüleim 2 éves koromban elváltak, és azután aput csak ritkán láttam, a kapcsolatunk a későbbiekben nem vált olyan bensőségessé, mint amilyenné válhatott volna, pedig itt, ebben a „visszavarázsolt” dimenzióban azt éreztem, hogy pici koromban nekem Ő volt az érzelmi biztonság.

Itt, a realista mindennapokban sosem gondoltam rá sokat, és most, a masszázs alkalmával Ő volt a főszereplő. Ez számomra nagyon megdöbbentő volt, sosem gondoltam, hogy ennyire fontos volt az életemben.

Egyszerre fájó, megindító és megtisztító volt a találkozás Vele. Nem győztem fürödni a szeretetében. Most jöttem rá, hogy azt az űrt, amit maga után hagyott, sosem töltötte be senki, de csak most tudatosult bennem, hogy valóban, mindig is volt bennem egy ilyen űr.

De a csodálatos, hogy azzal, hogy ez tisztázódott számomra, hogy ezt a fájó szeretetet soha azután nem kaptam meg senkitől, ugyanakkor átéltem apu áradó szeretetét a másik dimenzióból, úgy éreztem, helyükre kerültek a dolgok.

A lélekmasszázsnak köszönhetem ezt a megindító találkozást apuval, és hogy most teljesen másképp gondolok rá, mint eddig bármikor.

Anyukámhoz kötődően volt még egy rövid, de markáns bevillanás: mi egymásnak A FELADAT vagyunk.

Én vagyok a feladat anyunak, és Ö a feladat nekem.

Én vagyok a KORLÁTOZÁS számára, mint feladat, mert ő gyerekkorától kezdve egy csillapíthatatlan szabadságvágyú, korlátokat nem tűrő ember.

Ő pedig számomra a KISZOLGÁLTATOTTSÁG, mint feladat. Vagyis nekem - rajta keresztül is – a kiszolgáltatottság érzésével kell megbarátkoznom, azzal, hogy nem irányíthatok mindig mindent, még a saját életemben sem.

Nekem ez nagy gondot okoz, hiszen az a típusú ember vagyok aki mindig mindent kézben akar tartani. S kiborulok, ha ez valami „véletlen” folytán nem sikerül.

Ahogy felbukkant ez a két szó, szinte mintha megvilágosodott volna egy csomó dolog számomra, hogy miért vagyunk mi olyan kapcsolatban egymással, amilyenben, és életem néhány különös, eddig megmagyarázhatatlannak hitt eseményére egyértelmű magyarázatot ad. Kettőnk életfeladata úgy kapcsolódik egymásba, mint a fogaskerekek. Csodálatos, hogy mennyire érthetővé vált így sok-sok múltban megesett dolog.

E két szó mögé – korlátozás, ill. kiszolgáltatottság -, fel lehet sorakoztatni az egész életünket, kinek-kinek a magáét…

Csodálatos volt a masszázs.

Hinni sem mertem volna, hogy ilyen élményekhez segít.

Köszönöm!

Szeretettel üdvözlöm:

V. Krisztina


Szia Feri!

Olvastam a honlapodon visszajelzéseket, volt, aki azt írta, hogy úgy jött el, mint aki repül.

Hazafelé ma én is így éreztem magam, szinte lebegtem a föld felett, és a mosolyt nem lehetett levenni az arcomról.

Már-már viccesen éreztem magam a villamoson:-)

Szép estét Neked!

Andi


Kedves Feri!

Mindenekelőtt Neked is nagyon boldog és sikeres évet (éveket!) kívánok sok szeretettel! A linkeket még nem nyitottam meg, majd talán este ráérek, vagy a közeli napokban, mert kevés az időm.

Ami azonban fontos, hogy nagyon hasznos és értékes tudásra tettem szert általad. Egyelőre nem "üzletszerűen" folytatom a terápiát, hanem karitatív alapon: amilyen gyakran csak tudok, hazalátogatok szülővárosomba, és az ottaniak traumáit próbálom (a visszajelzések szerint sikerrel és örömmel fogadott módon) enyhíteni vele. És ez boldoggá tesz.

Ölellek:

B. János


Köszönő levél a Tanítványtól.

A TANFOLYAM

Hogy mi vitt rá, hogy ezt a tanfolyamot válasszam? Kerestem valamit, ami más, ahol nem az erős mozdulatoké a szerep, ami megmutatja, hogy a lágy érintések hatása felér, felülemelkedik a fizikális hatáson, ami mentálisan is hatni képes, ami harmóniára törekszik, az egyensúlyra, ellazít, feszültséget old, hisz szükségünk van erre, egyre inkább, mindenkinek, már a gyermekeinknek is.

Kerestem, és megtaláltam, mindenkinek csak ajánlhatom, azoknak is, akik csak a családjukat kényeztetnék vele, csak közvetlen környezetük harmóniáját szeretnék megteremteni, helyreállítani. Egy dolog, ami nemre, korra tekintet nélkül mindenkinek jó! Megtanít szeretni, és szeretve lenni, adni, és elfogadni, figyelemmel lenni, és figyelni, megnyugodni, és érezni. Soknak hangzik, hihetetlennek, mint egy misztikus csoda, ígéret földje? Sajnos így gondoljuk, ilyen korszakban élünk, de nem, nem az, csak a rohanó világunkban újra megtalált elfeledett szeretet, és egymásra figyelés lehetősége, egy kis ellazulás, a nyugalom, békesség szigete, a feltöltődés esélye.

Nem baj, ha nem vagy masszőr, energetikailag képzett szakember, egyszerűen csak szeress jót tenni másokkal, örömet okozni, kényeztetni. Menj el egy lélekmasszázs-tanfolyamra, és hazaérkezve, vedd elő a sörpad asztalát, vagy kapd le a WC ajtót, terítsd le, és fektesd rá a szeretted (lehet az a párod, a gyermeked, a szülőd, a rokonod), tégy be egy halk zenét, csendesítsd le elméd, és csak Őrá összpontosíts, érezd a szeretetet, nyisd meg a kapukat, és megtörténik a csoda, a mindennapok csodája, ami itt van bennünk, körülöttünk, csak már elfeledtük, nem vagyunk képesek használni, élni vele, de hidd el, pár nap elég és megérzed újra erejét.

Megállítod kicsit az időt, minden mást kikapcsolsz, teendőket, feladatokat, gondokat, és adsz, miközben kapsz, az érintés varázsa, a szeretet ereje, a teljes figyelem, feltölt mindkettőtöket. És mindezen felül kapcsolataid elmélyíti, kamasz gyermeked újra megnyílik számodra, szülőd, párod kitárulkozik, és így segíthetsz az egyensúly, belső harmónia megtalálásában, a problémák feldolgozásában, ezzel megoldásában is, és mindeközben Te magad is fejlődsz, hihetetlen élményekben részesülhetsz, csak rajtad múlik élsz-e vele.

És amikor megérzed a „lélekmasszázs” erejét, azt, hogy tudsz segíteni másokon, akkor megnyílnak az igazi lehetőségek, és ráébredsz szükség és igény van rá, minél szélesebb körben, jönnek a barátok, rokonok, majd az ismeretlenek sora, a masszázságy már szükségszerűvé válik, majd tovább képezni magad, hogy fejlődhess, hogy minél többet adhass, és segíthess.

A Holistic Pulsing önmagában csodálatos dolog, ha csak leülnél, és autodidakta módon elkezdenél utánanézi, már akkor lenyűgözne, amit látsz, és tapasztalsz. Megismerésre késztetne, tanulásra ösztönözne, és ekkor válna fontossá a tanító szerepe, a gyakorlati megtapasztalás élménye.

A Pulzterápia, vagy ahogyan Feri elnevezte a „lélekmasszázs” különleges dolog, de elsajátítása, mélysége, tudati rögződése, leginkább a Tanárnak köszönhető, annak, aki pár nap alatt más látásmódot ad tanítványainak, nem csak technikát tanít, megtanít meglátni, érezni, érteni. „A jó tanár hiteles ember, aki tisztában van korlátaival, nem frusztrálódik az elvárásoktól, felméri képességeit, becsületes és őszinte magához és másokhoz, kellő önismerettel rendelkezik, érzelmeivel kapcsolatban nyitott, és vállalja a fejlődés kockázatát.” Feri pont ilyen, egyensúlyban van önmagával, harmóniában a világgal, szereti embertársait, és ezt sugározza feléd, tudását próbálja át adni, büszke a tanítványaira, örül sikereiknek.

„ ...a tanfolyamon vagyunk, bemutató van, a tanítványok körbeállják a masszázsasztalt, csendben, teljes síri csendben figyelik a Tanító mozdulatait, a levegő áhítatos csodálattal telik meg, a gyengéd, ringató mozdulatokból szeretet sugárzik, a masszázsasztalon fekvő arca átszellemült, már máshol jár, „kikapcsolt”, látni, érezni rajta, a test ellazult, a lélek felszabadult…..”

A lélekmasszázs tanfolyam nem csak tanulás, élmény, energiafeltöltés, pozitív látásmód, egy változás kezdete! Ez közös vélemény, a tanítványokkal közös, mindannyian ezt éreztük. Nagyon jó a tanfolyam második részén találkozni a társakkal, látni Őket, hogy mennyit változtak az elmúlt időszak alatt, hogy hová jutottak, és hallgatni Őket, amit mesélnek, a „kis csodákat”, az élményeiket, és a változásukat, a fejlődésüket, és látni önmagunkat a saját változásunkat, környezetünket. Felbecsülhetetlen ajándék, a megismerés, az útmutatás, a tanítás!

Ezzel a pár sorral szerettem volna köszönetet mondani a Tanítónak!

Üdvözlettel,

N. Szilvia


SziaFeri!

Életem egyik legjobb döntése volt ez a tanfolyam. Azok a vendégeim, akik gyászban, depresszióban, rég súlyos betegségen estek át: kicsit jobban érzik magukat.Kb4-szer voltak.

Kozmetikusként mindig is érintéssel-jó szóval- öleléssel-vígasszal voltam a vendégeim felé, de most rajtam keresztül csodálatos dolgokban lehet részük A szívem megtelik szeretettel és hálával.

A betegségem után, és mióta energiákat érzékelek sorban olyanok jöttek, akik hasonló problémával birkóznak /rák/, gyász. Soha nem gondoltam volna, hogy a rengeteg mindenből kilábalással majd belőlem merítenek erőt.

Örülök, hogy az Anyukám jégbefagyott blokkjaitól szabadult-könnyűnek érzi magát,

szeretteim miatt, akik kérik a lehetőséget a változásukhoz és elsősorban magam miatt :Pont kerestem azokat a módokat, amivel a régi sérelmeimet tudnám elengedni. És tessék...Érzem, ahogy változom.

Megtaláltam mostanra ,amivel teljes az életem.

Minden szépet-jót kívánok Neked pulzáló szeretettel: B. Zsuzsa


Szia Kedves Mentorom!

Szeretném Neked leírni egyik nagy élményemet.

Valamelyik este én vigyáztam a barátnőm 9 hónapos kisfiára. Kicsit elmaradtak a szülők és már a vacsi sem volt elég vigasz. A sírástól elaludt a vállamon, de ahogy le akartam tenni, minjárt el kezdett sírni. Autómatikusan el kezdtem ringatni a hp-val a kis csípőjénél, és pillanatok alatatt teljesen "megadta magát". Nem is ez volt a megdöbbentő, hanem a reakciók, Ugyan az a kéz, láb rángás, kis válla rándult, szóval ugyan azokat a reakciókat produkálta, mint mi felnőttek.

Szóval kicsiknél, nagyoknál, öregeknél, fiataloknál egyaránt működik. Köszönjük.

További szép napot. Sok puszi

Csilla


Judit vagyok.

15 éve tartó munkaviszonyomból állítottak fel, egyik napról a másikra, mely sokkot egyedül nem tudtam feldolgozni. Alvászavar, hasmenés és állandó feszültség, nyomás a mellkasomban voltak a tüneteim. Mátyásné Bihari Éva lélekmasszázs kezelését az Erzsébet Fürdő Zrt. nyílt napján láttam meg, melyről semmilyen információm nem volt előzetesen. Nem tudtam, hogy mi fog következni, csak azt éreztem, hogy egyedül nem megy a feldolgozás. Ezért jelentkeztem a kezelésre, amit előzetesen egy mély elbeszélgetésre tippeltem. Nos, teljesen meglepett, és letaglózott, amit tapasztaltam. Halk, megnyugtató zene mellett, a terapeuta kezei által annyi melegséget kaptam, mint még életemben soha! Az egy órán át tartó puha, meleg érintések által először a lábamban éreztem az ellazulást, majd a mellkasomban lévő görcs szűnt meg. Időnként megrándultak az arcomban lévő idegszálak is. Az egy óra elteltével nem bírtam felállni az ágyról! Letaglózott az átélt élmény! Végül elsírtam magam, ami rám egyáltalán nem jellemző! Mindenki erősnek, energikusnak ismer és jellemez. Szinte felszakadt belőlem az addig elfojtott fájdalom, ami könnyebbé tette a lelkemet! Sosem gondoltam volna, hogy egy természetgyógyászati kezelés ilyen hatással lehet az emberre. Szilárd meggyőződésem, hogy komoly szervi problémától védett meg ez a találkozás, ami még nehezebbé tette volna az új munkahely megtalálását! Most már könnyebben tudok szembenézni az előttem álló buktatókkal is. Még nem találtam meg a helyemet, de sokkal jobban kezelem a helyzetemet. Azóta sem érzem a nyomást a mellkasomban és az alvásom is javult. Én tiszta szívből tudom ajánlani mindenkinek, akit valami feldolgozhatatlan trauma, vagy fájdalom ér. Az én példám is mutatja, hogy a legerősebb jellemű ember is kerülhet olyan helyzetbe, amikor képtelen egyedül legyűrni a lelki megrázkódtatást. Hiába a szerető család, a támogató barátok, a "nyomás" nem szűnik!! Ebben segít a lélekmasszázs, amit teljes szívemből ajánlok mindenki számára!


KedvesFerenc!

2007. májusban hajhullásom miatt kerestem fel a hajgyógyászatot.. Ekkor, én nagyon rossz lelki és egészségi állapotban voltam, párkapcsolati problémáim voltak.

Így ismerkedtem meg Schneider Ferenccel és a lélekmasszázzsal.A kezelés ringató mozgásban történt, miközben volt hogy többször el is aludtam , vagy épp azt éreztem hogy valami kellemes melegben lebegek. A kezelés végén nyugodtnak , belül békésnek éreztem magam, egyúttal minidig egy kicsit álmosnak. Már az első kezelés utáni napokban meglepődve vettem észre magamon, hogy vidám , kiegyensúlyozott, boldog vagyok. Ez látszódhatott is rajtam mert egyszer csak azt vettem észre többen megnéznek az utcán. Kezdetben hetenként mentem kezelésre később kb. havonta egyszer. Egyre jobban állandósult bennem a boldogság, békesség, kiegyensúlyozottság érzése. Az utóbbi években ritkán tudtam mosolyogni, állandóan rosszkedvűnek éreztem magam még ha nem is volt rá okom . Kb. novemberben vettem észre, hogy huzamosabb ideje tart ez a boldogság, kiegyensúlyozottság, azóta újra nevetek, sokat mosolygok. A bőröm is sokkal szebb lett. És még egy érdekesség amit másnak nem tudok tulajdonítani csak a lélekmasszázsnak, hogy a zenei hallásom, ritmus érzékem jobb lett, jobban élvezem a zenét, ritmust, táncot és ezt mások is észrevették.

Köszönettel!

Sz. Judit Bp. 2008. április 1.


Sziasztok!

Kedves Anna, köszönet a listáért, és Nektek, és legfőképpen Ferencnek a két napért, számomra fantasztikus élményt nyújtott, és Ti is, ez a sok pozitív gondolkodású ember, ráadásul egy helységben, hihetetlen!

Ja, és ott a utolsó kör masszázsnál, olyan vizsgadrukkom volt, hiszen csupa képzett ember között, laikusként állni........... na, de hazajöttem, becipeltem a sörpadot a kertből, megágyaztam rajta, és mire hazahozták a lurkóimat készen álltam......... hát, ez volt az igazi élmény!!!

Nos, követtem a tanácsot a falra kiaggattam a rövidített programverziót, a kisebbik lurkómmal kezdtem, nos, Ő kis macsó fiú, igazi komisz, aktív manócska, csibész a javából, nos Ő az elején még kinevette anyucit........... aztán egyre csendesedett, majd bealudt........... élvezet volt látni ahogy a kis ördögfiókából , békésen alvó angyalkává változott :), nagyon jó érzés volt csak őrá összpontosítani, merthogy ketten vannak, és általában megoszlik a figyelem............. rég szenteltem már teljes figyelmemet csak egyiküknek, merthogy egyedül nevelem őket és így nehéz......

A nagyobbik lassan 13 éves fiú, jócskán benne a kamaszkorban, nos Ő már nyugisabb, de az iskola előtt már csak a homlokára adhatok puszit, azt is gyorsan, észrevétlenül........ :). Ő is bealudt hamar........... viszont Ő felébredt, ellentétben a kis macsóval aki amikor ébresztgettem az mondta, hogy Ő nem is alszik csak pihenteti a szemét, de úgy kellett leemelnem a masszázs sörpadról, be az ágyikójába :), nos a nagyfiú felébredt és mesélt.................. én nem mondtam neki semmit az egészről, csak, hogy masszírozni megyek................. elmesélte, hogy emlékek jutottak eszébe a dédmamája is, pedig még kicsi volt mikor Ő meghalt.................. és sok mindent mesélt még, de lassan kéne mennem, mert vár holnap a számok racionális világa :) :) :).

Egy a lényeg köszönök Nektek mindent!!

Szép napokat! Jó masszírozást Nektek!

Üdv,

Szilvi


Szia Feri!

Megint sikerült géphez jutnom. Jó, ha az embernek ekkora családja van. Hihetetlen dolgok történnek velem. Azt sem tudom hol kezdjem, csak azt tudom, hogy szeretném megosztani veled. Kezdem a mai kezeléssel. Tudod ez volt az első olyan vendég, aki idegen volt. Már eddig is ajánlottak egymás között a kezeltjeim, de az is más, mert őket így vagy úgy már ismertem. Meg kell mondjam fantasztikus élményben volt részem, mert ezt a fickót (annak ellenére, hogy 35 éves) az anyukája cipelte el hozzám, egy iszonyúan zárkózott, kettőt szólni nem tudó embert ismertem meg benne, aki megfullad a mama szeretetétől. A kezelés előtt egy szót sem szólt, ám utána 45 percen keresztül beszélgettünk és rengeteg mindent elmondott magáról, olyan dolgokat is, amikre nem is gondoltam volna, hogy benne vannak. Maga a kezelés is élmény volt. Számára azért, mert az elején fellépő őrült nagy ellenállás szép lassan fel tudott oldódni és mire a lábán leértem már el is lazult a végére pedig teljesen át tudta adni magát. Hihetetlen volt érezni, ahogy szinte reszket a kezem alatt, majd fokozatosan megnyugszik és hagyja, hogy együtt rezegjünk. Olyan mélyen bele tudtam menni, ahogy eddig még soha. Végig arra gondoltam, hogy segítse Isten őt abban, hogy meg tudjon szabadulni a benne lévő feszültségektől és, hogy nyugodjon meg. Nagyon klassz érzés, hogy sikerült egy kis lépést megtenni felé már így elsőre is. Remélem visszajön, mert nagy szüksége lenne rá. De ezt majd meglátjuk.

Számomra is volt változás, mert akár hiszed akár nem eddig minden kezelés alkalmával úgy éreztem, mintha ott lennél a szobában Te is, mintha figyelnél. Most először viszont 'eltűntél' és egészen megváltozott minden. Úgy éreztem, mintha valami hatalmas dolog venne körül, mintha Isten figyelné minden mozdulatomat. Eszméletlen volt.

Hát 'röviden' ennyi.

Üdvözlettel: V. Anikó


Szia Feri:))

....hát....mit is mondjak...tudod hogyan jöttem ki Tőled?...úgy éreztem, mint ha lebegnék a föld felett....kerestem magamban mi az ami megváltozott...mitől vagyok hirtelen más(mert az voltam)...mint ha egyfolytában mosolyogtam volna és engem néz mindenki....köszönöm, nagyon jó volt...jól esett kimondottan..

Köszönöm

Rózsa

Egy hét múlva:

Szia Feri:))

...még mindig úgy maradtam....van belőle bennem...:))...milyen furcsa...az emberek inkább a folyamatos problémákra, rossz érzésekre, megoldandó feladatokra tesznek olyan megjegyzést, hogy ez is közbe jött....nem vártam jót, már megszoktam, hogy mindig van valami.....na de amikor az a "nyugodt-mosoly gombóc" telibe talál és csak lazán "repülsz" tőle...azt megszokni, de még milyen jóóó ..:)))

...napocska süssön Rád:)) KÖSZÖNÖM

Rózsa


Kedves Ferenc!

Az én ’történetem’ 4 évvel ezelőtt kezdődött, egy lakodalomban pánikroham tört rám, pedig- még akkor azt hittem-semmi előzménye vagy oka nem volt a rosszullétemnek. Persze akkor még egyáltalán nem tudtam mi lehet ez, ami hidegrázással, végtagfájdalommal, zsibbadással, ájulás érzéssel jár…voltam különféle kivizsgálásokon, semmit nem találtak! szerintük egészséges voltam, de én nem éreztem magam annak. Telt az idő csak rosszabbodott a helyzet, folyamatos stresszben voltam, mikor jönnek rám újra a pánikrohamok, nem mertem emberek közé menni, a főiskolát sem tudtam folytatni ,mert ugye oda is el kell menni, bent ültem a szobában a négy fal között és azt éreztem kezdek megbolondulni! Egyik ismerősünk hatására kezdtem önfejlesztő könyveket olvasni, és egyre jobban érdekelt az alternatív gyógyászat, valamint tudtam azt, hogy csak én segíthetek saját magamon, csak meg kell találnom az utat. Egész jó úton haladtam, mikor nagy örömömre egy tévéműsorban hallottam a lélekmasszázsról, és nagyon érdekesnek találtam, ami még fontosabb, éreztem, hogy ez az, ez lehet az a plusz, ami segíthet a gyógyulásomban. 4 kezelésem volt eddig, egyszerűen sokkal jobban érzem magam, a kezelések alkalmával hihetetlen milyen nyugalom és lelki béke árad szét bennem, és ez az érzés még utána nagyon sokáig fennáll! Újra van energiám, újra tudok őszintén mosolyogni, nem félek emberek előtt beszélni, sokkal jobban bírom a tömeget, persze azért néha az agyamban még mindig ott motoszkálnak a negatív gondolataim, de érzem, hogy Ferenc segítségével minden rendben lesz! Nekem segített!

Köszönettel!

M. Aliz